Dudits Józanság Programok

Tényleg a boldogság az élet célja?

Vajon lehetünk-e állandóan boldogok?

Biztos, hogy a boldogság minden esetben a boldogulásunkat szolgálja?

Vannak emberek, akiknek az életét folyamatos boldogságkeresés jellemzi. Sok esetben éppen ők azok, akik rendszeres szerhasználóvá válnak, mégpedig attól a reménytől vezérelve, hogy a különféle szerek fogyasztásával fenntarthatóvá tehetik azt a fajta boldogságállapotot, amely mindennél fontosabb számukra. A szerfüggőség kialakulása következtében persze a kényszeressé váló szerhasználat egy idő után már inkább a szorongás oldására és a fájdalom csillapítására szolgál az életükben, mintsem a felhőtlen boldogságérzés felkeltésére.

A szerfüggőkre különösen is jellemző boldogsághajszolás számtalan szempontból sajnálatosnak és ártalmasnak tekinthető. Ráadásul a boldogság állapotának folyamatos fenntartására való minden igyekezet teljes mértékben hiábavaló – egyszerűen azért, mert az ember nem úgy van megalkotva, hogy az állandó boldogság állapotában legyen. Ha ugyanis szüntelen boldogság jellemezné az életünket, és mindig mindennel meg lennénk elégedve, akkor előbb-utóbb életképtelenné válnánk, hiszen nem kellene tudatában lennünk mindazoknak a kihívásoknak, amelyek alkalmazkodásra, illetve fejlődésre kényszeríthetnének bennünket.

Bármilyen kiábrándítónak tűnik is, nem árt tisztában lenni azzal, hogy a boldogság akár hátráltathatja is az embert a boldogulásban. Ezzel szemben ha egy problémával szembesülve, az emberre rossz hangulat telepszik, akkor az elméjében teret nyerhetnek olyan mechanizmusok, mint a töprengés vagy a vívódás, amelyek pedig megkönnyítik számára az adott probléma megoldását. Ilyen értelemben a körülményekhez való alkalmazkodás szempontjából valójában kedvezőnek tekinthető a boldogságérzés alábbhagyása, illetve az a fajta boldogtalanság, amely nem annyira intenzív, hogy gátolja az egyént a gondolkodásban, de elég kellemetlen ahhoz, hogy racionális gondolkodásra sarkallja őt.

A fentiek fényében talán nem is annyira nyomasztó annak a tudata, hogy az ember életében a boldogság általában csak egy-egy röpke pillanat erejéig van jelen. Az állandó – és hiábavaló– boldogságkeresésnél éppen ezért jóval fontosabb az, hogy azt a boldogságot, amely ténylegesen megadatik nekünk, olyan módon tudjuk átélni, amely nemcsak az adott pillanatban, hanem a későbbiekben is a javunkra válhat. Minden lehetőségünk megvan ugyanis arra, hogy a boldogság pillanatainak emlékéből némi derűt és erőt merítsünk azokban a helyzetekben, amelyek esetleg nyomasztanak bennünket, és ezért feladat elé is állítanak.

Ha valaki képtelen elfogadni azt a tényt, hogy a boldogság illékony, és ezért megszállottan a boldogságának kiapadhatatlan forrását keresi, akkor bizony könnyen megigézhetik az ember tudatállapotának módosítására alkalmas különféle szerek, amelyek az egészséges örömöket felülmúló intenzív boldogságérzéssel kecsegtetnek. Habár kétségtelen, hogy a szerhasználat akár eufóriát is kelthet az egyénben, tudni kell, hogy a szerek által kiváltott kellemes érzések ugyanolyan átmenetiek, mint az a boldogság, amelyet természetes úton megtapasztalhatunk. Ennek az oka pedig az, hogy minden tudatmódosító szer az agy bizonyos folyamatain keresztül fejti ki a hatását, így az egyes hatások érvényesülésének törvényszerűen gátat szab az agy működése. Az agy valójában képtelen a boldogság alapját képező mechanizmusokhoz korlátlanul és folyamatosan erőforrásokat rendelni. Ráadásul az alkohol és a kábítószerek még károsítják is az agyat, úgyhogy a rendszeres szerhasználat következtében tulajdonképp csorbul az agy örömkeltő képessége. Sok egyéb tényező mellett ez is szerepet játszik abban, hogy a boldogságot ígérő szerhasználat eredménye gyakran nem más, mint keserűséget keltő szerfüggőség.  

Ha tisztában vagyunk a boldogság múlandóságával, sok felesleges lelki tehertől megszabadulhatunk. Egyrészt nem kell az állandó boldogságkeresési kényszer nyomasztó terhét cipelnünk, másrészt nem szükséges számolnunk a boldogságra való „alkalmatlanságunk” tévképzetéből fakadó frusztrációval. Ehelyett kellő időt és energiát szánhatunk arra, hogy megtanuljuk tudatosan megélni azokat a boldogságpillanatokat, amelyekkel a józan életszemléletünk és életvitelünk megajándékoz minket annak érdekében, hogy meglegyen bennünk az életben való boldoguláshoz szükséges lelkierő.

Amikor gondterheltek vagyunk, és borús a hangulatunk, ügyeljünk arra, hogy megőrizzük a tudatunk tisztaságát, és tartózkodjunk attól, hogy a kellemetlen érzéseinket mindenféle szerekkel csillapítsuk. A tudatosan érvényesülni hagyott kellemetlen érzéseink ugyanis gondolkodásra késztetnek majd minket, így közvetett módon képesek elősegíteni a bennünket éppen nyomasztó probléma megoldását. Ha azonban mindenféle szerekkel módosítjuk a tudatunkat azért, hogy mielőbb megszabaduljunk a kellemetlen érzésektől, akkor érdemben semmit sem fogunk tenni az adott probléma megoldása érdekében, és valójában csak újabb problémáknak ágyazunk meg az életünkben. Így lesz a boldogság hamis ígéretéből valódi boldogtalanság.   

Az a tény, hogy nem lehetünk állandóan boldogok, még nem jelenti azt, hogy ne lehetnénk kiegyensúlyozottak, és ne élhetnénk teljes életet.

Miközben hálásak vagyunk minden egyes boldogságpillanatért, legyünk hálásak azokért a problémákért is, amelyek fejlődésre késztetnek bennünket.

Ne feledjük: attól, hogy nincs állandó boldogság, és nem lehet problémamentes az életünk, még nem kell elveszítenünk a reményt, és a hitünket – a boldogságnál ugyanis sokkal értékesebbek azok a tapasztalatok, amelyekre a valóságban szert tehetünk, ha kellően tudatosan éljük az életünket.