A szerhasználatról való leszokás nem egy esemény, hanem egy folyamat.

A szenvedélybeteget a környezetében élők gyakran nem képesek megérteni. A legtöbb esetben ez azért van, mert az érintettek egyrészt nincsenek tisztában azzal, hogy milyen tényezők állnak az adott egyén függőségének hátterében, másrészt nem rendelkeznek kellő ismeretekkel mindazokkal a biológiai, pszichológiai és szociális mechanizmusokkal kapcsolatban, amelyek a függőség fenntartásában szerepet játszanak. Az emberek többsége éppen ezért általában csak értetlenkedik, és legfeljebb elvárásokat fogalmaz meg a saját szenvedélybeteg rokonának vagy ismerősének viselkedésével kapcsolatban. Más szóval: egyszerűen nem vagyunk képesek felfogni, hogy a szenvedélybeteg miért fogyaszt – kóros módon – szereket, és azt akarjuk, hogy minél előbb szokjon le a rendszeres szerfogyasztásról. Ezzel szemben magát a szerfüggőt pedig jellemzően éppen az a fajta meg nem értés és követelőzés zavarja, amelyet a környezetében élőktől, illetve a szerettei részéről megtapasztal (miközben pont megértésre, együttérzésre és támogatásra lenne szüksége ahhoz, hogy a szenvedélybetegségéből talpra tudjon állni). Mindebből jól látszik, hogy a szenvedélybetegnek való segítés egyik legfőbb akadálya tulajdonképpen az, hogy a beteg és a környezete között nincs meg az az összhang, amely a betegségből való felépülést elősegíthetné.

A szenvedélybeteg és a hozzátartozói közötti összhang megteremtésének, illetve a szenvedélybetegségből való felépülés elősegítésének egyik kulcsa a leszokásban/felépülésben elért eredmények tudatosítása az érintettekben. Ha ugyanis a függő és a környezetében élők egyaránt jelét látják a kedvező irányú változásoknak, akkor nyitottabbak lesznek az őszinte kitárulkozásra és a közös életüket megkeserítő konfliktusok rendezésére – hiszen kézzelfoghatóbbá válik számukra a leszokás/felépülés lehetősége. A kérdés csak az, hogy mik azok a jelek, amelyek annyira reménykeltőek, hogy kellő motivációval tudjanak szolgálni a leszokási folyamat végigjárásához, illetve végigkíséréséhez. A leszokás ugyanis sohasem egyfajta varázsütésre bekövetkező esemény, hanem minden esetben egy hosszadalmas folyamat, amelynek csak akkor lehet tartósan is kedvező az eredménye, ha kellő tudatosság és kitartás jellemzi mindazokat, akik e folyamatnak közvetlen vagy közvetett résztvevői.

Míg az egyén gondolat- és érzelemvilágában végbemenő folyamatokról természetesen magának az érintett személynek van lehetősége pontos képet alkotni, addig a viselkedésében megmutatkozó folyamatok mások számára is nyilvánvalóak.

 

Gondolkodásban és érzelmi működésben megmutatkozó kedvező irányú változások:  

 

  • Problémafelismerés – mint a szerhasználatról való leszokás folyamatának jele

A szerhasználó felismeri, hogy milyen problémák állnak a kóros szerhasználati szokásai hátterében.

 

  • Optimizmus – mint a szerhasználatról való leszokás folyamatának jele

A szerhasználó az életét meghatározó jelenségek közül nem a negatívakra, hanem a pozitívakra fókuszál.

 

  • Erősödő önbecsülés – mint a szerhasználatról való leszokás folyamatának jele

A szerhasználó életében a bűntudat helyett a pozitív irányba mutató öntudat kerül előtérbe.

 

  • Fokozott tudatosság és önreflexió – mint a szerhasználatról való leszokás folyamatának jele

A szerhasználó képes elemezni a saját szerhasználati szokásait, és tudatában van annak, hogy mikor milyen okból, illetve milyen céllal fogyaszt az adott szerből.

 

  • Prioritások meghatározása – mint a szerhasználatról való leszokás folyamatának jele

A szerhasználó képes előtérbe helyezni az életében bizonyos tényezőket, amelyek olyan jelentőséggel bírnak számára, hogy az érvényesülésük érdekében hajlandó a szerhasználati szokásain ténylegesen változtatni.

 

Viselkedésben megmutatkozó kedvező irányú változások:

 

  • A szerhasználat intenzitásának mérséklődése – mint a szerhasználatról való leszokás folyamatának jele

A szerhasználó egyre ritkábban és egyre kevesebb mennyiségben fogyaszt a függőségét okozó szerből, és átmeneti időszakokra képes teljes mértékben tartózkodni a szerfogyasztástól.

 

  • Javuló életminőséget eredményező életvitel – mint a szerhasználatról való leszokás folyamatának jele

A szerhasználó életében rendeződnek bizonyos problematikus helyzetek, és az életminőségében több szempontból javulás mutatkozik.

Akár a szenvedélybeteg gondolkodásában és érzelmi működésében, akár a viselkedésében tetten érhető kedvező változásokat sikerül tudatosítani magában a betegben, valamint a hozzátartozóiban, a fejlődés ténye képes valamennyi érintettben megerősíteni azt a felismerést, hogy ténylegesen beindult egy folyamat – amelynek a végeredménye ideális esetben a szerhasználatról való leszokás, illetve a szenvedélybetegségből való felépülés lehet. Ha pedig ezzel párhuzamosan az a szemlélet is teret nyer a felépülést segítő közegben, hogy valójában nem a felépülési folyamat végcéljára érdemes fókuszálni, hanem a folyamat közben elért eredményekre, akkor lehetőség nyílik egy olyan bizalomerősítő légkör teremtésére, amely jelentősen elősegítheti magának a végcélnak a megvalósulását.

A szenvedélybetegségből való felépülést segítő közegben a hozzátartozók és az ismerősök nem elvárásokat fogalmaznak meg a szerfüggővel szemben, hanem méltatják azokat a lépéseket, amelyeket az illető a leszokás irányába tett, illetve megtesz. Ezzel tulajdonképpen segítenek a szenvedélybetegnek tudatosítani mindazokat a jeleket, amelyek a fejlődéséről tanúskodnak, és az illető önbizalmát ily módon is erősítve, további fejlődésre ösztönzik őt. Mindehhez természetesen megfelelő kommunikációra és kölcsönös megértésre van szükség minden érintett részéről – a hallgatás, a vádaskodás, az agresszivitás, a követelőzés, a fenyegetőzés, a zsarolás és az ezekhez hasonló eszközök ugyanis nemhogy nem segítenek, hanem akár jelentősen hátráltathatják is a fejlődést. Ne azt kérdezzük hát egy leszokásban lévő szerhasználótól, hogy „Miért nem haladsz?”, hanem például azt, hogy „Miből látszik, hogy jó irányban haladsz?” – ezzel ugyanis azt érzékeltetjük vele, hogy pozitívan (és nem negatívan) viszonyulunk hozzá. Higgyük el: az elismerésünk és megelőlegezett bizalmunk kifejezésével sokkal többre megyünk, mint a kifogásaink és az elvárásaink hangoztatásával.

Természetesen előfordulhat, hogy a szenvedélybeteg és a családtagjai a szerfüggőség árnyékában olyan súlyos nyomás alatt élnek, amely nem kedvez a pozitív, empatikus attitűd kialakításának, és a remény helyett inkább a reményvesztettség uralkodik az életükben. Ilyenkor különösen is fontos, hogy legyen valaki (akár egy ismerős, akár egy szakember), aki felhívja a figyelmet azokra a reménykeltő jelekre, amelyek a szerhasználó gondolkodásmódjában, érzelemvilágában és viselkedésében megmutatkozva, a leszokás, illetve a felépülés irányába mutató fejlődésről árulkodnak.   

Fontos tudni, hogy a szerhasználattal felhagyó szenvedélybeteg felépülését jelző gondolkodásbeli, érzelembeli és viselkedésbeli megnyilvánulások hátterében olyan fiziológiai mechanizmusok húzódnak meg, amelyekről ugyan szubjektív benyomásokat nem lehet szerezni, de objektív módon – szó szerint – képet lehet alkotni, mégpedig különféle képalkotó eljárások segítségével. Műszeres vizsgálatokkal ugyanis ki lehet mutatni, hogy a szerhasználat intenzitásának csökkenése hatására idővel helyreáll azoknak az agyterületeknek a vérellátása és az anyagcseréje, amelyeknek a működése az intenzív szerhasználat időszakában nem volt kielégítő. Habár az állapotjavulás kezdetben csak részleges, és csak fokozatosan lesz egyre teljesebb a javulás, az agynak már a legkisebb fokú regenerálódása is képes pozitív hatást gyakorolni a gondolkodásra, az érzelemszabályozásra és a viselkedésre. A javulás fokozatossága ugyanakkor azt is jelenti, hogy a szerhasználatról leszokóban lévő szerfüggő életét egy ideig még megnehezíthetik különféle idegrendszeri mechanizmusok, amelyek a pszichés működését is befolyásolják, és például szorongást vagy feszültséget keltenek benne, vagy sóvárgást ébresztenek benne a függőségének tárgyát képező (de már nem fogyasztott) szer fogyasztása iránt. A szenvedélybetegségből való felépülés korai szakaszában tehát a felépülőben lévő szerfüggő meglehetősen kiszolgáltatott tud lenni az idegrendszere labilitásából adódóan. A lényeg azonban az, hogy a felépülés folyamata már beindult – ami akkor is bizakodásra ad okot, ha az egyén megnyilvánulásai még nem igazán tanúskodnak felépülésről.

A szenvedélybetegségből való felépülés jeleit fürkészve, akár az orvostechnikai eszközöknek, akár a saját szemünknek hiszünk, fontos elfogadnunk a tényt, hogy a felépülés nem egy esemény, hanem egy folyamat. Ennek megfelelően nem szabad irreális elvárásokat támasztanunk a szenvedélybeteggel szemben, és akkor is célszerű segítenünk őt az újabb és újabb lépések megtételében, ha a nehézségek közepette esetleg még nem látjuk a fényt az alagút végén.