Vágyakozni valamire, és elköteleződni valami mellett – ez két teljesen különböző dolog.
Az áhítozás vagy a nyavalygás helyett rendesen bele kell állni a dolgokba, és nagyon keményen kell dolgozni azon, hogy visszaszerezzük a kontrollt az életünk felett.
A munkám folytán nagyon sok emberrel találkozom. A legtöbben azért keresnek meg, mert szeretnének valamilyen pusztító szenvedélyüktől megszabadulni; és rögtön meg is akarnak győzni arról, hogy mennyire elkötelezettek a leszokás mellett. Nekem azonban ilyenkor sokszor az az érzésem, hogy igazából nincs még meg bennük az igazi elköteleződés, hanem inkább csak egyfajta enyhülési vágy hajtja őket hozzám. Persze nyilván senkitől sem várhatjuk el, hogy amikor életében először szakemberhez fordul, már akkor teljesen elkötelezett legyen a leszokás mellett.
Ami az én leszokásomat illeti, személy szerint 20 éve vagyok absztinens, és számomra a leszokásban igazából nem volt semmi bonyolult – egy magától értetődő dolog volt, amit még csak kihívásnak sem neveznék; az elmúlt 20 év pedig egy nagyon könnyű 20 év volt.
Azt gondolom, a leszokásom „egyszerűségének” titka leginkább az elköteleződésben rejlik, a személyes fejlődés melletti szenvedélyes elköteleződésemben: abban, hogy én minden egyes áldott nap foglalkozom azzal, hogy a függőséggel kapcsolatos tudatosságomat egy kicsit fejlesszem. Ebben persze a hivatásom is segít. Ha csak a mai napomat veszem, már legalább 10 órát foglalkoztam a függőséggel: leforgattunk egy pár jelenetet a vlogomhoz, volt egy videokonferenciám, és készültem egy előadásomra is.
Nincs olyan nap, hogy ne foglalkoznék a függőséggel, illetve azzal, hogy hogyan tudom az érzéseimet tudatosabban kontrollálni.
Persze tisztában vagyok azzal, hogy nem választhatja minden egyes szenvedélybeteg azt a hivatást, amit én. Erre nincs is szükség. Azt viszont bátran merem tanácsolni mindenkinek, hogy változtasson a szemléletén, és ne gondolja azt, hogy nehéz leszokni – ne arra készüljön, hogy állandó küzdelem és gyötrelem vár rá, és mindennap szembesülnie kell a reménytelenség, a kudarc és a megrekedtség érzésével, ha a józanság útjára lép.
Én csak annyit kérek Tőled, hogy napi szinten tegyél bele keményen némi energiát és munkát abba, hogy fejleszd önmagad.
És akkor egy kis motiváció: a leszokás nem veszteség, hanem nyereség! A leszokás és a józan életvitel ugyanis arra ébreszti rá az embert, hogy a – valódi – lelki szükségleteit igenis képes megfelelő módon kielégíteni, ezzel is jelentős mértékben elősegítve azt, hogy olyan életet élhessen, amilyenre mindig is vágyott. Ebben a szebb életben pedig az ember egészségesebb, jobb minőségűek az emberi kapcsolatai, jobban működik a cége – és még sorolhatnám.
Szóval, a függőség kontrollálása nem egy gyötrelmes dolog, de az biztos, hogy napi szinten nagyfokú tudatosságot igényel. A tudatos munkát bizony nem lehet megúszni, nem lehet megspórolni.
Azt tanácsolom, minden egyes nap tegyél valamit a kontroll megszerzése és megtartása érdekében. Mindegy, hogy 5 perccet, 10 percet, vagy 20 órát szánsz a dologra, de nyavalygás helyett mindennap tudatosan foglalkozz a függőséggel, és tegyél azért, hogy ne a függőségé legyen az irányítás, hanem a Tiéd!
