Lagújabb cikkek

Vélemények

A vergődő lélek folyton sóhajt, sóvárog. Ha bárki ezt felfedezi, önmagára talál. De! TÁMASZ nélkül, önzetlen szeretet, kötődés nélkül ez nem mindig sikerül. Fától fáig lépegetünk, míg megszűnik az erdő, és kijutunk a tisztásra. Ez önmagunk megtisztulása, mely LELKI SEGÍTŐINK átalakulását is magával viszi. A titok már a miénk, amit másokkal is megoszthatunk.

B.B.

Iszonyú nehéz évek állnak mögöttem. A gyógyszerfüggőség már komoly családi problémákat jelentett, emberi kapcsolataim szétrobbanását okozta, sőt az egzisztenciális bizonytalanság réme is fenyegetett. Ráadásul orvosként ennek konkrét mentális, szervi romboló hatásával is tisztában voltam. Többszöri kísérlet után végül is rátaláltam arra a miliőre, azokra a fantasztikus empátiával bíró, munkájukat elsőrangúan végző emberekre, akiknek a segítségével megszabadultam a démonjaimtól.

K.A.

Az itt eltöltött 14 nap után azt tapasztaltam, hogy másként kezelem a drogfüggőségemet. Nem akarom többé elnyomni, vagy kiirtani magamból, mert az csak újabb szerhasználathoz vezetne. Úgy érzem, képes vagyok ezeket a technikákat használva felépülni, és józannak maradni.

Eszter

Jó, ha az embernek vannak barátai, akik felismerik, hogy valami baj van a barátjukkal- jelen esetben velem, aki alkoholfüggő vagyok. Az ő segítségükkel kerültem kapcsolatba a Dudits Józanság Programokkal. Amely programban kevés info híján csak hittem, de nem voltam meggyőződve a hatékonyságáról. De mivel már kipróbáltam az egészségügyi pszichiátriai kezelést is, amely nem állt másból, mint gyógyszerezésből, viszont semmi eredményt nem hozott. Reméltem, hogy a betegségem másfajta módszerekkel azért még kezelhető. Nem csalódtam, a program feltárta az okokat és rádöbbentett, hogy csak rajtam múlik, hogy az alkoholfüggőségem a jövőben ne okozzon problémát. Kívánom más szenvedélybetegeknek, hogy a hagyományos kórházi kezelés helyett próbálják meg a Dudits Józanság Programokat.

M.M.

Nem könnyű az embernek elismernie maga előtt, hogy -az én esetemben- alkoholfüggő lett. Még nehezebb elhatároznia, hogy a függőség felszámolásához külső segítséget vegyen igénybe. Pedig másképpen nem megy. Én még ráadásul visszaeső is voltam. Szóval van tapasztalatom. Dudits Dénes és csapata volt az utolsó reménysugaram. Őszintén szeretném, ha Rajtad is segíteni tudnának. Sorstársi üdvözlettel:

MKL

48 éves nő vagyok. Sikeres a munkámban, fantasztikus két gyerekkel, akik lassan külön életüket kezdik élni. Az elmúlt harminc évben az alkohol kisebb-nagyobb intenzitással, de részévé vált az életemnek. Alkoholbeteg vagyok, és erre most jöttem rá. Ezen a helyzeten akarok és fogok változtatni, s ehhez az új utamhoz kaptam fantasztikus lökést. Nagyon nagy elszántság és elkötelezettség van bennem új életvitelem kialakítása iránt, mert nagyon hathatós segítséget és támogatást kaptam itt a 9 nap során. Hasonló problémákkal küzdő sorstársaim, legalább adjátok meg Magatoknak az esélyt, hogy jól döntsetek a sorsdöntő pillanatokban. S ha ehhez külső, illetve szakavatott segítségre van szükségetek, gyertek el, s utána megsokszorozódik az esélyetek, hogy új életet kezdjetek.

Mariann

21 napos terápián vettem részt, mint pszichiátriai betegnek tartott egészséges ember. Kellemeset csalódtam a helyben és a terápia minőségében. A nyugodt környezet és az egyénre szabott szakszerű tanácsadás segítségével sikerült elérnem, hogy életem újból célt nyerjen. Kórházi körülmények között ez nem sikerült volna! Köszönettel:

R.Gy.

Ha mégis innék, akkor amit most írok, és tegnap jutott eszembe, valószínű, hogy üres lenne ez a papír. Miért? Mert mára elfelejtettem volna a tegnapi bódulattól. Vagy egyszerűen nem lenne kedvem gondolkodni. Vagy semmihez nem lenne kedvem. És amikor ez eszembe jutna, akkor kezelném magam: piálnék. És jó lenne, mert egyszerű. De volt egy pont, amikor már nem ment tovább - nem az ivás - hanem az életem. Egyszerűen szétesett, és bármennyire is kába voltam, rájöttem, hogy változtatnom kell. Ebben támogatott és erőt adott az ittlétem, az a fajta közeg, ami körülvett és segített. Csak tedd fel magadnak a kérdést, hogy mit akarsz. Én akkor már tudtam, és most is tudom, és örülök, hogy itt voltam és megint tudok boldog lenni.

Next

Nem hittem volna, hogy ilyen sokáig tartó kokainfüggőség rabsága után ennyire hasznosítható segítséget, információt kapok a szenvedélybetegségem kezelésére. Ezen tudás elsajátítása nagyon könnyű volt ebben a családias légkörben, a Dudits Józanság Programok keretein belül. A kilenc napos kezelés megismertette velem a problémáim helyes kezelésének módszereit. Ezentúl helyesen teljes életet élhetek.

Vigh Ferenc

Jó érzéssel gondolok vissza a tavirózsás festői környezetre, a medencére, a szaunára, a közös Rába-parti és balatoni kirándulásra. Úgy érzem, ez a nyugodtság és életmódbeli változás nagyban hozzájárult az alkoholbetegségemből történő felépülésemhez, amit a továbbiakban a Tőletek tanultak alapján józanul csak kezelni kell. Köszönet a személyzetnek a magas szintű szállodai kiszolgálásért, és a vadásztermi közös bőséges étkezések hangulatáért. Mint tudjátok, így ötven évesen nem volt könnyű beismernem, hogy ez a romboló életmód sem nekem, sem családomnak nem perspektíva a továbbiakban. Ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom az italozást, és hozzátok fordulok segítségért. Most már kiderült számomra egyéni próbálkozásaim sikertelensége. Rá kellett jönnöm, hogy kellő orvosi és szakmai terápiás segítség nélkül ez lehetetlen. Nagyon jól hatottak rám azok a kötetlen és foglalkozások keretében történt beszélgetések Veletek és betegtársaimmal. Az ebből szövődő egy-két barátság talán egy életre szól, ami szintén a Ti érdemetek! A terápiás egyéni és csoportos foglalkozások alatt egyre jobban éreztem, hogy történik velem valami, előbbre jutok azon elhatározásomban, amit magam szerettem volna elérni. Ezekre az órákra később már-már türelmetlenül, várakozással mentem, mert mindig tudtatok valami újat és érdekeset mutatni számomra. A relaxáció nekem kicsit nehezen ment, de remélem nem sikertelenül. Néha a hosszúnak tűnő napok után jól esett egy kis kondizás, szaunázás, úszás, vagy egy kis nyugodt séta a ligetes parkban. Az első lépést közösen tettük meg. Most rajtam a sor. Érzem magamban az erőt és kitartást, amit Ti erősítettek meg bennem, hogy erős alapokról józanul irányítsam további életemet. Utólag, de nem utolsósorban olyan magas szintű szakmai felkészültségről tettetek tanúbizonyságot, összehangolt, minden apró részletre kiterjedő, komoly, emberbaráti terápiában volt részem. Köszönöm nektek ezt a segítséget - amit családom is szeretettel továbbít rajtam keresztül - hogy megtaláltam azt az utat az életemben, ami tizenöt éve egy másik vágányra terelődött. Szeretlek benneteket és barátaimat!

Anonim
Dudits Józanság Programok
Dudits Józanság Programok
Dudits Józanság Programok

Józanság Blog

Hatásos-e az online terápia?

Az alábbi írás egy, a Psychology Today honlapján 2019-ben megjelent cikk kivonat...

Elolvasom »

Mit tegyünk, ha a másik iszik?

Ha felépült szenvedélybetegként már egy ideje nem fogyasztunk alkoholt, és a józ...

Elolvasom »
<