Azt gondolnánk, leginkább az egyetemisták körében népszerű az úgynevezett rohamivás (binge drinking), vagyis az, ha valaki nagyon rövid idő alatt fogyaszt el nagy mennyiségű alkoholt.

Az adatok azonban azt mutatják, hogy a mértéktelen ivászatnak ez a formája főleg a középkorú (45-55 éves) férfiakra jellemző.

Nem alkoholisták, mégis halálra isszák magukat

De vajon mi számít rohamivásnak?

Rohamivásnak minősül, ha valaki 4-5 italt vagy esetleg még nagyobb mennyiséget fogyaszt rövid idő alatt vagy akár rögtön egymás után.

Az ilyen gyorsan és nagy mennyiségben történő alkoholbevitel olyan nagy terhelést ró az agyra, illetve annak a légzést és szívritmust szabályozó területeire, hogy a szervezet egyszerűen leállhat az alkoholmérgezéstől.

Amerikában percenként körülbelül 6 ember hal meg alkoholmérgezésben, és 38 millióan vannak, akik havonta akár négy alkalommal is hódolnak a rohamivás szokásának. Ezeknek az embereknek a 96%-a ugyanakkor – meglepő módon – nem alkoholista, nem alkoholfüggő, ami azt jelenti, hogy többek között például nem éreznek kényszert arra, hogy naponta igyanak.

Az alkoholistának nem minősülő alkalmi ivók azonban bizonyos szempontból még nagyobb veszélynek teszik ki a szervezetüket, mint az alkoholfüggők, mert amikor bulizás közben vagy valamilyen krízishelyzetben mértéktelenül isznak, egyszerűen sokkot kap a szervezetük attól a nagy mennyiségű alkoholtól, amelyet viszonylag rövid idő alatt elfogyasztanak.

Persze a rohamivás nem mindig drámai kimenetelű, és nem mindenkinek áll le a légzése, aki hirtelen lerészegedik, illetve nem mindenki hal bele a lerészegedésbe. Az immunrendszer azonban mindenképpen megsínyli a mértéktelen alkoholbevitelt, és jelentősen megnő különböző betegségek kialakulásának a veszélye is.

És hogy mi a tanulság?

Igyál mértékkel, vagy ne igyál!