A minap arról panaszkodott nekem valaki, hogy a családjában és a baráti körében szomorúan tapasztalja, hogy többen is lassan tönkremennek az alkohol és a drog miatt. Habár tisztában van azzal, hogy kizárólag annak a szenvedélybetegnek lehet segíteni, aki igényt tart a segítségre, mégsem akarja elhinni, hogy ne tudna az érintettek segítségére lenni anélkül, hogy azok kifejezetten kérnék az ő segítségét.

Ne legyen több miért?

Valóban csak annak lehet segíteni, aki maga is akarja? Tényleg csak az adott egyénen múlik minden?

Én azt gondolom, alapvetően téves minden megközelítés, amely kizárólag az egyénre fókuszál. Egy ember ugyanis önmagában, azaz a társas környezetétől függetlenül, teljes mértékben értelmezhetetlen – mégpedig azért, mert minden megnyilvánulása kölcsönhatásban áll a környezetében élők megnyilvánulásaival. Mi emberek egyszerűen mindig és mindenben kölcsönösen hatunk egymásra. Ebből pedig az következik, hogy amikor egy szenvedélybetegnek (vagy adott esetben bárkinek) segíteni szeretnénk, akkor nemcsak vele kell foglalkoznunk, hanem azokkal az emberekkel is, akik őt körülveszik. Sőt, sokszor valójában csak a családon és a barátokon keresztül tudunk bármit is tenni annak érdekében, hogy az illetőt valamilyen változtatásra késztessük.

Nem az a kérdés tehát, hogy a segítségünkre szoruló szenvedélybeteg hajlandó-e változtatni, hanem az, hogy mi magunk – hozzátartozóként vagy barátként – képesek vagyunk-e változtatni annak érdekében, hogy az illetővel olyan módon tudjunk kommunikálni és viselkedni, amely nem negatív, hanem pozitív hatással van rá.

Ahhoz, hogy pozitív hatást tudjunk gyakorolni a szerettünkre, először is rá kell hangolódnunk, és „követnünk” kell őt, tudatosan törekedve arra, hogy ne követelőző módon forduljunk felé, hanem a szükségleteinek megfelelően alkalmazkodjunk hozzá, hogy ezzel is érzékeltessük vele, milyen fontos számunkra. A későbbiekben ugyanis csak akkor fogunk tudni segíteni neki, ha bensőséges (és nem ellenséges) viszonyban vagyunk vele, és ezért részleteiben is valós képet alkothatunk a problémájáról.

Első lépésben tehát azt kell feltárnunk, hogy egyáltalán miért iszik vagy kábítószerezik a szerettünk. Nem érhetjük be azonban annyival, hogy azért fogyaszt ezt vagy azt, mert unatkozik, vagy csak azért, mert jó dolgában nem tud mit kezdeni magával. Az sem elég, ha például megtudjuk, hogy a kiváltó ok a munkahelyi stressz. Ennél jóval mélyebbre kell ásnunk! Egészen addig is elmehetünk, hogy konkrétan megkérdezzük a szerettünket: mi mozgatja, mi motiválja őt? Ez a fajta kíváncsiság pedig azt fogja eredményezni, hogy hitelessé válunk a szemében.

Legyünk tehát a szerettünk „szakértői”!

Legyünk annyira érdeklődőek, és tudjunk meg róla olyan sok mindent, hogy azt érezze: mi vagyunk az ő szakértői. Ekkor fog csak ugyanis lehetőséged adni nekünk arra, hogy segíthessünk neki. Ezzel szemben, ha leragadunk annál a kérdésnél, hogy „Miért iszol?”, akkor semmi esélyünk sem lesz arra, hogy hiteles segítőnek tekintsen bennünket.

Szóval, mindenképpen juss el odáig, hogy a „Miért?” kérdést semmilyen esetben sem teszed fel a szenvedélybeteg szerettednek. Mindaddig ugyanis, amíg olyanokat kérdezel tőle, hogy „Miért teszed tönkre az életedet? Miért teszel tönkre minket? Miért költöd el a fizetést? Miért iszol akkor, amikor kevés a pénz?” (és sorolhatnám), addig bizony nem fog nyitni feléd, és nem fog téged követni azon az úton, amely a józanság felé vezet.

Ha azt akarod, hogy a szeretted, akit te a cél érdekében egy ideig szépen „követtél”, előbb-utóbb elkezdjen téged követni a józanság útján, akkor valahogy vonzóvá kell tenned számára a józanságot. Bizony a józanságnak is kell a marketing ahhoz, hogy eladható legyen. Amennyiben viszont te magad egy hiteles személy vagy a szeretted szemében, és a kezdetben bevetett alkalmazkodási stratégia eredményeképpen a viselkedésed már nem bizonytalanságot, hanem határozottságot sugall, akkor minden esélyed megvan arra, hogy a józanságot vonzóvá tedd még annak az embernek a számára is, aki korábban senkit sem követett volna a józanság útján.

És hogy mit tehetsz annak érdekében, hogy mielőbb le tudd vetkőzni a „Miért?”- kényszert?

Egyrészt tudj meg minél többet a szenvedélybetegségről és általában a függőség természetéről (akár az én írásaim vagy videóim segítségével), másrészt kérdezz minél többet.

Szóval, kérdezz: kérdezz engem; kérdezd a szerettedet; kérdezd a szeretted barátait és ismerőseit! A lényeg, hogy találd meg a módját annak, hogy minél jobban megismerhesd a szeretted mozgatórugóit. Ha pedig már látod, hogy mi is motiválja őt, akkor úgy tudsz alkalmazkodni hozzá, hogy a köztetek kialakuló bensőséges viszony hatására idővel majd ő alkalmazkodjon hozzád, és a – nagybetűs – Józanság mellett döntsön.