Velem mindenféléről lehet beszélgetni.
Azt hiszem, számomra ez teljesen magától értetődő, hiszen emberekkel foglalkozom, és a munkám során általában nagyon személyes dolgokról esik szó.
Az emberek, akiknek segítek, gyakran elmondják nekem, hogy mitől félnek. Ilyenkor sokszor az az érzésem, hogy valójában nem is az foglalkoztatja őket, amitől félnek, hanem maga a félelem – maga az érzés az, amitől rettegnek.
Az a helyzet, hogy senki sem akar félni. Az emberek fejében van egy olyan elképzelés, hogy nem szabad félni, mert az gyengeségre vall, az bizony ciki…
Talán sokan nem is tudják pontosan megmondani, mi az, ami félelmet kelt bennük, de mégis szoronganak. Ilyenkor csak annyit tudnak mondani: Az a baj, hogy félek.
De miért is lenne ez baj? Hát, csupán azért, mert manapság az az elvárás, hogy nem szabad félni, és minden helyzetben erősnek kell maradni vagy mutatkozni. Ha meg férfi vagy, akkor pláne így van.
Vajon nem lenne célravezetőbb, ha megengednénk magunknak, hogy féljünk? Bármilyen nehéz legyen is, nem lenne esetleg jobb legalább megtudni, hogy mi is az, amitől félünk? Nem az tanúskodik talán az erőnkről, hogy bele merünk nézni a tükörbe, és képesek vagyunk egy pillantást vetni az árnyékunkra? Miért is próbálunk hát inkább megszabadulni a félelemtől anélkül, hogy tisztában lennénk vele, valójában mitől is félünk?
Szepes Mária Vörös oroszlán című regényének az egyik része éppen arról szól, hogy csak akkor tudjuk a démont kontrollálni, ha megtudjuk a nevét. A régi legendák és mítoszok szerint ugyanis mágikus hatalmat jelent ismerni valakinek a pontos nevét. Ha tehát nevén nevezzük a félelmünket, egyre kisebb lesz a hatalma felettünk…
De ott vannak a mesék főhősei is, akik szintén szembenéznek a félelmeikkel: próbatételekkel, gonosz boszorkányokkal, sárkányokkal. Nincs az a mesehős, aki – bár retteg – ne küzdene meg a hétfejűvel.
De hagyjuk a hősöket és a meséket! Mi van az átlagemberrel?
Hát, kevés az olyan ember, aki nemcsak a kellemetlen érzésektől akar megszabadulni, hanem tényleg meg akarja ismerni a félelmeit és önmagát.
A legtöbb ember bizony másoktól vár megoldást a problémáira, és önmaga nem teszi meg, amit kell. Persze fontos, hogy mások segítségét igénybe vegyük – de tudnunk kell, hogy a segítség valójában azt jelenti: valaki támogat bennünket abban, amit mi magunk önszántunkból és önállóan megteszünk saját magunk érdekében.
Legyen meg hát bennünk a bátorság, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel, ezekkel a legelemibb emberi érzéseinkkel!
