A függőségben szenvedők gondolkodását és cselekedeteit sok esetben egyfajta végletesség jellemzi: a dolgokat hajlamosak kizárólag feketének vagy fehérnek látni (árnyalatok nélkül); a cselekedeteiket pedig gyakran a mindent vagy semmit elve vezérli (azaz vagy 100 százalékra törekszenek, vagy a kudarctól tartva inkább nem tesznek semmit). Ez a fajta kétpólusú működésmód azonban ritkán célravezető, és kifejezetten megnehezíti a rendszeres szerhasználatról való leszokást. Ha ugyanis valaki nem hisz teljes mértékben abban, hogy képes leszokni, akkor meg sem fog próbálkozni a leszokással – ha pedig valaki teljesen biztos abban, hogy könnyen le tud szokni, akkor a leszokási folyamat során tapasztalt legapróbb kudarcok is annyira kedvét szeghetik, hogy felhagyhat a leszokásra irányuló törekvéseivel. A sikertelenség tehát gyakorlatilag kódolva van: a fekete-fehér gondolkodásmóddal az ember vagy örök halogatásra kárhoztatja magát (és mindig csak „majd holnap” lép a leszokás útjára), vagy a saját önbizalmát aláásva csorbítja a cselekedetei hatékonyságát (és nem határozott lépéseket tesz a leszokás érdekében, hanem csak botladozik).

Akkor vajon mégis hogyan lehet elindulni a rendszeres szerhasználatról való leszokás útján?

A válasz magától értetődő: a leszokás útján úgy lehet elindulni, hogy gondolkodás helyett inkább cselekszünk, és egyszerűen csak megtesszük azt az első lépést. Nem gondolkodni kell tehát, hanem lépni – mégpedig anélkül, hogy minden ismeretnek a birtokában lennénk, minden helyzetre fel lennék készülve, és minden tényezőt képesek lennénk kontrollálni. Ha van bennünk egy kis hit és némi önbizalom, akkor bizony érdemesebb mielőbb elindulni az úton, és nem csak folyamatosan felkészülni az indulásra, arra várva, hogy biztosítottnak érezzük a leszokásra irányuló törekvéseinek sikerét. Higgyük el: egyetlen apró lépés, egy kis kezdeti lendület elegendő lehet ahhoz, hogy azután szép sorjában megtegyük azokat a lépéseket, amelyek eljuttatnak bennünket egyik állomásról a másikra, előbb-utóbb pedig a célba.

Amikor a leszokás útjára lépünk, nem kell kristálytisztán magunk előtt látnunk a teljes utat, amelyet majd bejárunk. Elegendő, ha tisztában vagyunk az aktuális helyzetünkkel, és tudjuk, mi lesz a következő lépésünk. Sőt, az sem feltétlenül fontos, hogy egyáltalán a leszokás útjára lépjünk – az is elegendő, ha csak lépünk, azaz az életünkben változtatunk valamin. A hétköznapi szokásrendszereink ugyanis kölcsönhatásban állnak a szerhasználati szokásainkkal, így ha bizonyos szokásainkon változtatunk (például átalakítjuk a rutinszerű étkezési vagy szórakozási szokásainkat anélkül, hogy közvetlenül a szerfogyasztási szokásainkat akarnánk átalakítani), akkor az adott változtatás hatással lesz a szerhasználati szokásainkra, illetve olyan változásokat idézhet elő, amelyek elősegíthetik a leszokást.

Ha úgy érezzük, nem rendelkezzünk kellő tudatossággal ahhoz, hogy célirányosan átformáljuk a végletes gondolkodásmódunkat, és „gondolkodás nélkül” a rendszeres szerhasználatról való leszokás útjára lépjünk, akkor is tehetünk bizonyos dolgokat, amelyek megkönnyítik számunkra a leszokáshoz vezető első lépés megtételét.

  • Törekedjünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra, hogy egyrészt pótolhassuk a szervezetünkben mindazokat a tápanyagokat, amelyekből a rendszeres szerhasználat miatt hiányt szenvedünk, másrészt biztosíthassuk az idegrendszerünk optimális működéséhez szükséges fiziológiai feltételeket.
  • Szánjunk elegendő időt a rendszeres testmozgásra. Nincsenek kifogások! Just do it!
  • Olvassunk, és folyamatosan gyarapítsuk az ismereteinket, és különösképpen a függőséggel, illetve a józan életvitellel kapcsolatos ismereteinket.
  • Teremtsünk lehetőséget a mindennapi lelki, spirituális szükségleteink kielégítésére.
  • Ápoljuk az emberi kapcsolatainkat, és csatlakozzunk olyan közösségekhez, amelyeknek a tagjai elkötelezettek a józanság mellett.

A rendszeres szerhasználatról való leszokást ne egy gigászi feladatként értelmezzük, hanem egy olyan célként, amelynek a megvalósításához számtalan út és számtalan apró lépés vezet. Ne várjunk arra, amíg tökéletesen felkészültnek nem érezzük magunkat a leszokásra. Nyugodtan csatlakozhatunk például valamilyen önsegítő csoporthoz, vagy elkezdhetünk terápiára járni akkor is, ha még iszunk vagy kábítószert használunk. Ha nem csak felkészülünk, hanem cselekszünk is, akkor azt tapasztaljuk majd, hogy annak rendje és módja szerint megteremtődnek azok a feltételek, amelyek a rendszeres szerhasználatról való leszokásunkat elősegítik.

Sokszor egyetlen kis lépés kell csak a nagy változáshoz.