Mi a megoldás, ha a több mint egy évtizede marihuánát használót semmi sem motiválja a szerhasználaton kívül, miközben tisztában van a problémájával?

A marihuánát fogyasztók közül sokan meg vannak győződve arról, hogy a szerfogyasztási szokásaik semmilyen szempontból sem problematikusak, illetve nem okoznak vagy okozhatnak olyan gondokat, mint akár a jóval elterjedtebb alkoholfogyasztás. Ez a szemlélet még azoknak a körében is jellemző, akiket a hozzátartozóiknak valahogy mégis sikerül eljuttatni valamilyen addiktológiai szakemberhez.

Mindezek ellenére a valóság az, hogy a marihuána fogyasztása bizony nagyon sok probléma forrása lehet. Ha viszont ténylegesen segíteni szeretnénk a marihuánát rendszeresen használó hozzátartozónknak abban, hogy a szerhasználati szokásainak problémás voltát felismerje, akkor ne a győzködés vagy a szembesítés eszközét alkalmazzuk (mert csak tagadásba és ellenállásba fogunk ütközni) – első lépésben inkább arra törekedjünk, hogy megértsük, miért is tartja az illető helyesnek a szerhasználatot. A nyitott és érdeklődő hozzáállásunkkal ugyanis a szerhasználó irántunk tanúsított bizalmatlanságát idővel bizalommá tudjuk formálni, ami azután lehetőséget kínál a kellően mélyreható beszélgetésekre, illetve azoknak a kommunikációs stratégiáknak az alkalmazására, amelyek révén „ravasz” módon el lehet érni, hogy az illető saját magától jusson bizonyos felismerésekre, amelyek leszokásra ösztönözhetik őt. Az ilyen helyzetekben szükséges tudatos és célirányos kommunikáció persze egy olyan eszköz, amelynek az alkalmazása bizonyos ismereteket és némi gyakorlást igényel, úgyhogy ha úgy érezzük, még nincs meg bennünk az, ami kell, bátran forduljunk szakemberhez, aki meg tudja tanítani nekünk, hogy mikor miről és hogyan beszélgessünk a marihuánát használó szerettünkkel, ha az a célunk, hogy az illető leálljon a szerhasználattal.

Ha azt szeretnénk, hogy a szerettünk leszokjon a rendszeres marihuánahasználatról, ne a kioktatás és a meggyőzés eszközével, hanem a meghallgatás és a finom rávezetés eszközével éljünk, és olyan módon kommunikáljunk vele, amely nem védekezésre, hanem elgondolkodásra készteti őt.