Van egy szeretted, aki alkoholproblémákkal küzd. Mindent megteszel, hogy elérd nála, hogy kezeltesse magát. Nagy nehezen elmegy egy jó szakemberhez, és később teljesen le is áll az ivással. Te meg nagyon örülsz, boldog vagy. És akkor egyszer csak azt veszed észre, hogy amióta józan, a szeretted már nem az az ember, aki volt: nem az, akit addig ismertél.

Bizony elő szokott fordulni, hogy amikor sikerül talpra állítanom valakit, a hozzátartozók valamilyen módon jelzik nekem, hogy igazából szeretnék visszakapni azt az embert, aki a szerettük régen volt.

Ez történik akkor, amikor valaki leáll az ivással

 

A helyzet az, hogy a terápia után tényleg egy másik embert kap vissza a család. De bármilyen furcsa is szembesülni azzal, hogy mennyire megváltozott az illető (attól, hogy visszanyerte az egészségét), nagyon fontos, hogy hozzátartozóként mi is megváltozzunk, illetve változtassunk azon, ahogyan a szerettünkhöz viszonyulunk – különben egyszerűen el fogunk menni egymás mellett. Ha például a függőség terhétől megszabadult szerettünk magabiztosabb lesz, és képes rendesen megfogalmazni az érzéseit meg az igényeit, és ezért mi már nem reagálhatunk úgy a dolgaira, ahogyan azt korábban megszokásból tettük, akkor az bizony óriási feszültséget generálhat bennünk. Ilyenkor pedig sajnos nagyon könnyen előfordulhat, hogy a viselkedésünkkel mi magunk késztetjük arra az illetőt, hogy újra a szerhasználatba meneküljön.

Szóval, a család nélkül nincs tartós józanság. Éppen ezért a munkám egyik legfontosabb része az, hogy az egész családot vagy a szűkebb hozzátartozói kört bevonjam a terápiás folyamatba. Egyébként már csak azért sem elég kizárólag magával a szerhasználóval foglalkozni, mert nagyon sokszor a függőség hátterében éppen valamilyen családi probléma vagy kommunikációs zavar áll. Ennek megfelelően gyakran úgy zajlik a terápiás folyamat, hogy habár csak a szerhasználóval kezdünk el dolgozni, idővel aztán szépen bevonunk a terápiába egy vagy több érintett hozzátartozót is.

A függőség szempontjából is óriási jelentősége van tehát annak a ténynek, hogy társas lények vagyunk, hogy kötődünk másokhoz, és az életünket és a döntéseinket alapvetően meghatározzák a társas viszonyaink. És bizony vannak emberek, akik úgy reagálnak arra, ha nem értik meg őket, vagy nem veszik komolyan őket a családban, hogy inni kezdenek: az ivással „büntetik” a hozzátartozóikat vagy épp a párjukat, így próbálva hatást gyakorolni rájuk. Az alkoholfogyasztás ilyenkor gyakorlatilag a kommunikáció egyfajta sajátos eszközévé válik a családban.

Az ivás persze semmilyen kapcsolatban nem tud megfelelő kommunikációs eszközként funkcionálni, és inkább akadályát képezi a hatékony kommunikációnak: eltorzítja az adást, összezavarja a közlésfolyamatokat, és teljes káoszhoz vezet – ami pedig csak haragot és fájdalmat szül.

Elmesélek egy történetet. Adott egy nagy cég vezetője, akinek rengeteg beosztottja van, tehát több ember megélhetése, élete függ tőle. Ez a cégvezető a felsővezetői körrel elmegy egy külföldi útra – és természetesen buliznak is. (Hozzá kell tennem, hogy ez az ember már régóta jár hozzánk, és nagyon szép eredményeket ért el.) Szóval, azon a bizonyos külföldi úton szinte mindenki iszik, csak ő nem, hiszen éppen benne van egy terápiás folyamatban. A többiek ugyan kínálgatják, de ő ellenáll. Ahogyan tőlem tanulta, még a kezébe is veszi a poharat csak azért, hogy legalább ne kínálják itallal. És egyáltalán nincs jó kedve. Mitől is lenne? Outsidernek érzi magát a buliban. A felesége is ugrál a nyakán, hogy táncoljanak, de ő hajthatatlan. Egyedüli józanként semmi kedve sincs táncolni. Ettől persze a feleség is egyre feszültebb lesz. A férfiben mindezek hatására pedig egy idő után felmerül a gondolat, hogy „rendben, akkor olyan leszek, mint régen, ha annyira akarod” – és máris bekövetkezik a visszaesés. Pedig az elején épp ez a házastárs tett meg mindent azért, hogy a férjét eljuttassa hozzánk. Persze – félreértés ne essék – nem felmenteni akarom a függőt. De tudni kell, hogy a leállás korai fázisában a józanság egy roppant instabil, finom képlet, amellyel fontos jól bánnunk. És ekkor kell bevonni a társat a folyamatba: ilyenkor kell elérni azt, hogy az érintettek megtanuljanak egymással hatékonyan kommunikálni, vagy hajlandóak legyenek együtt járni terápiára. Szóval, még az egyébként nem függő társat is be kell vonni a függőség kezelésébe azért, hogy meg tudjon birkózni a függő leállásából eredő változással. Ellenkező esetben még az is előfordulhat, hogy a függő sikeresen leszokik, és talpra áll, azután pedig ahelyett, hogy a házastársak végre boldogak lennének együtt, inkább elválnak, és szétmegy a család, mert az érintettek a megfelelő ismeretek és szakszerű segítség hiányában egyszerűen képtelenek megfelelően alkalmazkodni a megváltozott helyzethez.

Ez történik akkor

Persze szép számmal vannak sikertörténetek is. Ma például arról számolt be az egyik ügyfelem, egy nagyon kedves hölgy, hogy milyen jól alakulnak a dolgai a férjével. Ez a fiatal hölgy nemcsak az egyik bentlakásos programunkat csinálta meg, hanem az intenzív utógondozási programunkban is részt vett. Ezenkívül a javaslatomra egy önismereti csoporthoz is csatlakozott, sőt pszichodrámára is elkezdett járni. Most pedig azt mesélte nekem, hogy a férje csatlakozott hozzá, és már együtt járnak a pszichodrámás foglalkozásokra – ami számomra azt mutatja, hogy együtt fejlődnek, együtt mennek tovább a tartós józansághoz vezető úton. Egy párnak vagy társnak az ilyenfajta pozitív hozzáállása és aktív szerepvállalása azért is különösen fontos a nők esetében, mert ők lelkileg fokozottan érzékenyek és sérülékenyek, és nagyon sok szeretetre, illetve odafigyelésre van szüksége a finom lelküknek.

Persze valahol minden függőnek érdemes azzal számolnia, hogy a gyógyulási folyamattal járó változásokkal nem biztos, hogy könnyen meg tudnak majd birkózni a hozzátartozói. Éppen ezért bármennyire vágyik is egy felépült szenvedélybeteg a megértésre, a törődésre és a szeretetre a hozzátartozói részéről, nem szabad ezeket kicsikarnia tőlük. Türelemre van tehát szükség: idő kell ahhoz, hogy valóban a múlté legyen mindaz a kín, gyötrelem és fájdalom, amelyet az ember aktív szerhasználóként a családjának okozott. Ha azonban valamennyi érintett – egy jó szakembertől megfelelő segítséget kapva – tisztán átlátja a helyzetet, és megtanul megfelelően kommunikálni egymással, akkor minden esély megvan arra, hogy ne csak a szenvedélybeteg egészsége álljon helyre, hanem az egész család működése is.