Ha egy szerfüggő elhatározta, hogy leszokik a rendszeres szerhasználatról, és ténylegesen tesz is annak érdekében, hogy leálljon a szerhasználattal, akkor is előfordulhat, hogy időnként mégis fogyaszt az adott szerből. Ennek elsődleges oka nem más, mint a sóvárgás: az az erős késztetés, amely képes átvenni az irányítást a szenvedélybeteg elméje felett, és egy olyan dologra sarkallni őt, amelyről ő maga is tudja, hogy nem a felépülését (hanem a leépülését) szolgálja.

A felépülőben lévő szenvedélybeteg alkalmi „megcsúszásaival”, illetve esetleges visszaesésével kapcsolatban fontos tudni, hogy a felépülésben való megtorpanás nem az akaratgyengeség jele, hanem magának a betegségnek az egyik tünete. Ennek megfelelően nem szerencsés, ha kívülállóként haragosan reagálunk, amikor a felépülőben lévő szerettünk vagy ismerősünk a sóvárgás hatására ismét fogyaszt abból a szerből, amelynek a használatáról egyébként le akar szokni. Sokkal célravezetőbb, ha inkább megértéssel fordulunk felé, segítünk neki a kellemetlen érzések csillapításában, és egyszerűen kivárjuk, hogy a tünetek alábbhagyjanak – mintha egyszerűen megvárnánk, hogy az allergiás beteg tüsszögési rohama elmúljon. Akár képesek vagyunk így viszonyulni az adott helyzethez, akár nem, mindenképpen törekedjünk arra, hogy a beteget ne azonosítsuk a betegséggel. Sose feledkezzünk meg arról, hogy valójában nem a szenvedélybeteg egyén jelenti a problémát, hanem a szenvedélybetegség. Ne a függő ellen küzdjünk tehát, hanem a függősége ellen.

A sóvárgás kordában tartásában, illetve az alkalmi szerfogyasztásban megnyilvánuló esetleges megcsúszás kezelésében sokat segíthet, ha az érintettek közötti viszony lehetővé teszi a gondolatok és az érzések őszinte megosztását. Ilyen esetben ugyanis akár az alábbi egyszerű technika is segíthet a helyzet kézben tartásában, illetve a súlyosbodásának megakadályozásában.

Motivációs technika alkalmi szerhasználat kezelésére:

Ha a felépülőben lévő szerfüggő a leszokási szándéka ellenére fogyaszt a függősége tárgyát képező szerből, és ez kihatással van a fizikai állapotára és a kedélyállapotára egyaránt, akkor érdemes lehet olyan gondolatokat közölni vele, amelyek egyszerre tükröznek megértést és bíztatást. A legjobb az, ha minden esetben pontosan ugyanazok a szavak hangzanak el (egyfajta állandó motivációs üzenetként). 

Példa: Itt vagyok. Várlak téged az alagút végén. Indulj el a fény felé!

Ilyen szavakkal érzékeltetni lehet az érintettel egyrészt az elfogadást, másrészt az erőfeszítéseinek tiszteletét. Egy ilyen üzenetben nem ítélet és kritika rejlik, hanem megértés és bíztatás. Ez pedig azért is különösen fontos, mert ellensúlyozza azt a fajta bűntudatot vagy szégyenérzetet, amely csak súlyosbítaná a helyzetet, és akadályozná a hosszú távú cél megvalósítását, a teljes és tartós felépülést.

Éljünk hát a szavak erejével!

Ha segíteni szeretnénk a felépülőben lévő szenvedélybeteg szerettünknek vagy ismerősünknek, akkor ajánljuk fel neki, hogy sóvárgás vagy megcsúszás esetén bármikor keressen fel bennünket; és amikor bajban van, akkor hallgassuk meg őt, és nyugtassuk meg azokkal az ismerős szavakkal, amelyekbe belekapaszkodhat. Ha pedig felépülőben lévő szerfüggők vagyunk, akkor találjunk valakit a segítőink között, aki szívesen segít nekünk azzal is, hogy sürgős esetben meghallgat bennünket, és elismétli azt a néhány kulcsmondatot, amely oly pozitívan tud ránk hatni.