Mennyire vagyunk tisztában azzal, hogy életünk különböző pillanataiban éppen mi történik a külvilágban, és mi zajlik bennünk? Vajon feltűnt-e már, hogy bizony hajlamosak vagyunk különféle szűrőkön keresztül szemlélni a világot, és benne saját magukat?

A helyzet az, hogy az ember a legtöbbször a korábbi tapasztalataiban és élményeiben gyökerező elképzeléseiből és feltételezéseiből kiindulva értelmezi mindazt, ami a jelenben kibontakozik. Habár az elme effajta működése praktikus szempontból alapvetően hasznos, egyúttal meggátolja az egyént abban, hogy a valóságot pontosan, azaz valósághűen észlelje. Ez pedig azért nem szerencsés, mert bizonyos helyzetekben megnehezítheti az egyén boldogulását, és akár olyan gondolatokat és érzéseket is ébreszthet benne, illetve olyan cselekedetekre késztetheti őt, amelyek mindenféle problémákat szülhetnek (például szerhasználatot eredményezhetnek annak az embernek az esetében, aki egyébként a szerhasználattól való tartózkodásra törekszik).

Tény, hogy a tudatosság hiánya, azaz a múltba révedés vagy a jövőről való ábrándozás, illetve az attól való rettegés sok esetben odavezet, hogy az ember olyan dolgokat tesz, amelyek valójában nem is állnak a szándékában. Pedig ha kellő figyelmet fordítanánk a valóságra és annak apró részleteire is, akkor képesek lennénk felfedezni mindazokat a valóságelemeket, amelyek tudatában egyáltalán lehetőségünk nyílhatna összhangba hozni a gondolkodásunkat és a cselekedetinket a szándékainkkal. Amennyiben azonban nincs meg bennünk ez a fajta figyelem, akkor nagyon könnyen kiszolgáltatottá válhatunk az elménk automatizmusainak, és akár még az is előfordulhat, hogy a saját érdekeinkkel ellentétes dolgoknak engedünk teret az életünkben.

De vajon miért van az, hogy az ember elméjében nem tudatosul minden információ, amelyet az agy feldolgoz? A válasz alapvetően a neurobiológiában keresendő, illetve abban, hogy az agy különböző területei milyen szerepet töltenek be a túlélés szempontjából. Van ugyanis olyan agyi terület, amely a legalapvetőbb fiziológiai mechanizmusok szabályozásáért felel, és ebből adódóan nem is áll az ember tudatos kontrollja alatt, hanem az életben maradás biztosítékaként szolgáló fokozott automatikusság jellemzi. Ez a terület természetesen elementáris erővel is bír, és az ösztönök felkeltése révén a legkülönfélébb élethelyzetekben azonnali cselekvésre készteti az embert. Emellett van olyan agyterület is, amelynek az elsődleges funkciója az érzések és az érzelmek szabályozása, és a jutalmazó hatásmechanizmusa révén tudat alatt az örömérzetet keltő cselekvések megismétlésére sarkall bennünket. Az agyban ugyanakkor létezik egy olyan terület is, amely a tudatos gondolataink generálásban játszik főszerepet – és többek között akár azt is lehetővé teszi számunkra, hogy a különféle fiziológiai és az érzelmi mechanizmusokat felülírjuk az elménkben. Ezért vagyunk emberként képesek arra, hogy a valós időben kibontakozó késztetéseinknek nem engedelmeskedve, olyan módon cselekedjünk, amely az azonnali szükségletek kielégítése helyett valamilyen távlati célunkat szolgálja.

Fontos tudni, hogy a szerfüggőkre jellemző rendszeres szerhasználat elsősorban a fiziológiai és az érzelmi mechanizmusok szabályozásért felelős agyterületekre van hatással. Az agy ezen területeinek különféle szerekkel történő rendszeres stimulálása pedig azt eredményezi, hogy az egyén elméjében egy idő után egyenlőségjel kerül az örömérzetet keltő szerhasználat és a túlélés közé. A függőség kialakulásában szerepet játszó mechanizmusoknak az alapját tehát valójában nem, illetve nem csupán pszichológiai folyamatok képezik, hanem elsősorban olyan neurobiológiai folyamatok, amelyek nem állnak tudatos kontroll alatt. Ebből adódóan ezeknek a folyamatoknak a befolyásolására legfeljebb akkor van lehetőség, ha az ember képes a tudatos kontrollért felelős agyterületekhez köthető különféle kognitív mechanizmusokat célirányosan kiaknázni, illetve a nem kontrollálható fiziológiai és az érzelmi mechanizmusok fölé rendelni. Éppen ezért olyan fontos a szerhasználatról leszokni vágyó szerfüggők számára a tudatosság gyakorlása, illetve a tudatosságra való képesség fejlesztése.

Miközben a tudatosság az, ami lehetővé teszi, hogy a jelenben ne csak észrevegyük a környezetünkben és a belső világunkban kibontakozó jelenségeket, hanem a teljes valójukban olyan élményekként éljük meg azokat, amelyek segítségével sokat tanulhatunk az életről, addig a rendszeres szerhasználattal megfosztjuk magunkat a tudatos jelenlétre való képességünktől. Ha viszont ennek folytán elveszítjük az életre való rácsodálkozás képességét, akkor fennáll a veszélye, hogy egy olyan torz világba száműzzük magunkat, amelyben az elménk felett már nem mi gyakoroljuk a hatalmat, hanem a különféle szerek (és nem sok olyan dolgot tanulhatunk, amely az épülésünkre szolgál).

Az elménk működésével kapcsolatos ismeretek birtokában talán nem is olyan meglepő számunkra, hogy az emberek közül sokan a rendszeres szerhasználat rabságába kerülnek. Azzal is érdemes tisztában lennünk ugyanakkor, hogy az elme különféle mechanizmusai felett igenis képes lehet az ember olyan fokú uralmat gyakorolni, amelynek segítségével kitörhet a függőség rabságából. A szabadulás folyamata pedig egyszerűen azzal kezdődik, hogy az egyén megtanul a jelenben élni.

Akár szerfüggők vagyunk, akár nem, bizony nem árt észrevennünk, ha esetleg túlságosan is hajlamosak vagyunk a múltbéli tapasztalatainkból táplálkozó meggyőződéseinkre vagy a jövővel kapcsolatos elképzeléseinkre hagyatkozni a leghétköznapibb élethelyzetekben. Hasznos lehet eltöprengenünk például azon, hogy vajon azt halljuk-e, amit a másik ember ténylegesen mond nekünk, vagy azt, amit mi generálunk magunkban az alapján, amit általában hallani szoktunk tőle.

Ne feledjük: az életben vannak dolgok, amelyek esetében az, hogy valami így vagy úgy szokott lenni, még nem jelenti azt, hogy a jelenben is ténylegesen úgy van, vagy úgy kell lennie. Ennek megfelelően az sem törvényszerű, hogy bizonyos rendszeresen visszatérő helyzetekre minden egyes alkalommal ivással vagy szerhasználattal reagálunk – csak azért, mert a múltban már számtalanszor úgy reagáltunk.

A rendszeres ismétlés folytán bennünk rögzült programokat igenis felül lehet írni. Ehhez azonban arra van szükség, hogy minél több élethelyzetben képesek legyünk kellően fókuszálni a figyelmünket ahhoz, hogy a tudattartalmainkat ne az emlékképeink vagy a jövővel kapcsolatos elképzeléseink határozzák meg, hanem a jelent pontosan leképező gondolataink és képzeteink.

Egy szó, mint száz, ha azt szeretnénk, hogy az életünk minden elemében valódi legyen, csak legyünk jelen!