A függőség, illetve a szenvedélybetegség bizonyos szempontból úgy is értelmezhető, mint egyfajta lelki egyensúlyvesztés, amelynek egyik következménye az, hogy az érintett különösen érzékeny mindenféle változásra, amely a dolgok megszokott menetéből egy kicsit is kizökkenti őt. A váratlan változások (sőt akár az előreláthatóak is) még arra a szerfüggő szenvedélybetegre is rendkívül intenzív hatást gyakorolhatnak, aki esetleg már leszokóban van a rendszeres szerhasználatról (és könnyen szerfogyasztásra késztethetik az illetőt).

Egy felépülőben lévő szerfüggő szenvedélybeteg számára kiemelt jelentőséggel bírnak mindazok a dolgok, amelyek – az ismerős/biztonságos voltuk folytán – a világban való eligazodást segítik. A felépülés során szinte mindennél fontosabb a napi rutin, illetve az a fajta egyensúly, amelyet a megszokottság biztosít. Ennek megfelelően a monotónia, a rögzült szerepek, a jól ismert kommunikációs minták, valamint a tervezethetőség egytől egyig a boldogulás feltételét képezik annak az egyénnek az életében, akit az egyensúlyvesztés különösen is hajlamosít a szerhasználatra.

Ahhoz, hogy egy felépülőben lévő szerfüggő – szerhasználat nélkül – kezelni tudja az életében jelentkező változásokat, egyfelől szert kell tennie egyfajta lelki rugalmasságra, illetve ellenálló képességre, másfelől azonban rendelkeznie kell olyan szokásokkal is, amelyeket még a legnagyobb változások esetén is képes gyakorolni, és szeret is gyakorolni. A különböző éltető rutintevékenységek (mint például az olvasás vagy a sportolás) ugyanis olyan stabilizáló tényezőkként szolgálhatnak az egyén életében, amelyek a változások közepette is segítséget jelentenek a lelki béke megőrzésében.

Egy szerfüggő esetében a lelki béke megőrzéséhez nemcsak a negatív érzelmek csillapítására, hanem a pozitív érzelmek kordában tartására is szükség van. Sokszor ugyanis a túlfűtött érzelmek késztetik szerfogyasztásra az illetőt – legyen szó lelkesedésről, bizonyítási vágyról, vagy épp bűntudatról. Hasonlóképpen fontos az is, hogy az érintett ne támasszon irreális elvárásokat önmagával szemben, és ne képzelje azt, hogy az életében minden egyes tényezőt képes kontrollálni. Ehelyett az az optimális, ha az illető tisztában van a saját képességeivel, illetve korlátaival, de ugyanakkor annak is tudatában van, hogy valójában az emberi mivolta már önmagában is alkalmassá teszi őt arra, hogy mindenféle szerek igénybevétele nélkül birkózzon meg az élet kihívásaival.

Egy szerfüggő, illetve egy felépülőben lévő szerfüggő számára az egyik legjelentősebb kihívást általában a szer fogyasztása iránt érzett sóvárgás, illetve a sóvárgás érzésével való megbirkózás jelenti. Bármilyen meglepő, az effajta késztetés megfelelő kezelésére akár anélkül is képes az ember, hogy például terápia segítségével valamiféle mély, belső átalakuláson menne keresztül. Léteznek ugyanis olyan egyszerű technikák, amelyeket minden szerfüggő szinte ösztönösen képes alkalmazni, ha azt az adott helyzet megkívánja.

  • Megfigyelés

 A sóvárgás érzésére fókuszálva, megakadályozható, hogy az érzés kontrollálatlanul eluralja a tudatot, és meg lehet tapasztalni azt, hogy valójában mennyire illékony is a sóvárgás: amilyen gyorsan fokozódik az intenzitása, olyan gyorsan csillapodik is, míg végül el is illan az érzés.

  • Megbeszélés

 Amikor megjelenik a szerfogyasztás iránti sóvárgás, az érzéssel könnyebben meg lehet birkózni, ha az nemcsak a figyelem homlokterébe helyeződik, hanem az egyén beszél is róla, mégpedig egy olyan emberrel, akiről tudja, hogy szívesen mellé áll, és támogatja őt a nehéz pillanatokban.

  • Menekülés

Ha bizonyos környezeti ingerek hatására ébred valakiben késztetés a szerfogyasztásra (és az illető nem tud kellő tudatosságot gyakorolni, illetve nincs lehetősége senkivel sem megosztani a gondolatait), akkor könnyen kivonhatja magát az adott inger hatása alól azzal, ha egyszerűen másra fókuszálja az érzékeit, illetve kilép abból a helyzetből, amelyben az ingerek az érzékszerveire hatnak.

Ezeknek az egyszerű technikáknak az eseti alkalmazásával igenis elkerülhető az, hogy a szerhasználat iránti sóvárgás érzése tényleges szerhasználatot eredményezzen. Ennek ellenére a sóvárgás érzése nem kiküszöbölhető, és arra kell számítani, hogy időről időre bizony feladat elé állítja a szerfüggő egyént, illetve a környezetében élőket.

Összegezve, amikor szerfüggőként, illetve felépülőben lévő szerfüggőként különféle változásokkal szembesülünk az életünkben, és ezek hatására esetleg sóvárgást érzünk a szerfogyasztás iránt, akkor ne essünk kétségbe a kihívástól, de ne is akarjuk mindenáron bebizonyítani, hogy mi minden körülmények között megbirkózunk a kihívással. A szélsőséges hozzáállásunkkal ugyanis könnyen alááshatjuk a sóvárgással szembeni erőfeszítéseink sikerét, és az esetleges kudarc hatására érzelmileg akár akkorát „robbanhatunk”, hogy a fájdalmunkkal beterítjük a saját kis világunkat…

 Fogadjuk el: a változást nem tudjuk elkerülni!

Higgyük el: a változással képesek vagyunk szerhasználat nélkül is megbirkózni – sőt, szerhasználat nélkül tudunk csak vele igazán megbirkózni!