Az ítélkezés az egyik legjobb módja annak, hogy szabotáljuk valakinek a felépülésre, leszokásra irányuló törekvéseit.

Ezt a témát ugyan röviden érintettük már, mégis nagyon fontos vele ismét foglalkozni, mivel sajnos rendkívül ritkák az ítélkezéstől mentes emberi kapcsolatok. Ráadásul a feltétel nélküli szeretet (amely ellenpólusa lehetne az ítéletességnek), mint tudjuk, nem egy olyan dolog, ami természetesen jön az embernek.

Mindenkiről, akivel az életben találkozunk, az elménk rögtön kialakít valamilyen képet. Azonnal megszületik bennünk egy sablonos feltételezés arról, hogy az illető milyen, mégpedig főleg az alapján, hogy hogyan öltözködik, viselkedik, beszél stb. Ha pedig egy pillanatra még a viselkedését is meg tudjuk figyelni, rögtön be is lőjük az illetőt, és úgy érezzük, pontosan tudjuk, hogy milyen.

Szóval, meghoztuk az ítéletet – fellebbezésre pedig természetesen senkinek semmi lehetősége.

Halálos ítélet

Persze a függőknek még nehezebb tisztára mosni magukat, hiszen nemcsak az ítéletet rójuk ki rájuk, hanem szebbnél szebb címkéket is aggatunk rájuk: alkesz, részeg disznó, gazember, piás, dzsánki, drogos k*rva stb. Ezek pedig annyira erős szavak, amelyeknek a hatását egyik percről a másikra képtelenség levetkőzni.

A családon belüli ítélkezés következményei azonban mindennél súlyosabbak. Az embernek ugyanis a család a gyökere, az a biztos pont, amelyből minden fakad. Éppen ezért ha a család nem megértő a függővel, és nem támogatja őt, akkor az illető azzal kénytelen szembesülni, hogy már azokhoz sem fordulhat, akikre ideális esetben a leginkább számíthatna. Persze vannak barátok meg szakemberek – de senki sem helyettesítheti a családot…

Hozzátartozóként nagyon fontos tisztában lennünk azzal, hogy a függőnek sokkal jobban fájnak tőlünk a durva szavak, és sokkal jobban lesújtja őt az általunk kirótt kegyetlen ítélet, mint bármilyen negatívum, amelyre másoktól számíthat.

Próbáljuk hát meg a bajba jutott hozzátartozónkat úgy kezelni, ahogyan mi szeretnénk, hogy bennünket kezeljenek, ha hasonló helyzetben lennénk.
Képzeljük magunkat az ő helyzetébe!

Nagyon könnyű bírálni, szidni vagy kirekeszteni a másikat – de vajon mi magunk meddig bírnánk a másik ember helyében?