Legyünk őszinték: mindentől, amit csinálunk, várunk valamit. Mindig akarunk valamit: jutalmat, jó érzést, kielégülést.

A munkában például azért teperünk, hogy előléptessenek, vagy több legyen a cégünk bevétele. Otthon meg azért rakunk rendet, azért takarítunk, mert utána jó érzés a kellemes környezetben tartózkodni.

Az ember mindent valamiért csinál – ez alól még az önszabotáló viselkedéssel járó függőség sem kivétel.

Habár nagyon jól tudjuk, milyen következményei vannak annak, amikor a különböző szerekkel kárt teszünk magunkban, az a dolog, ami a függőségünk hátterében áll, mégis prioritást élvez: a bennünk tátongó űrt mindenáron be akarjuk tölteni valamivel.

Azért vagyok függő, mert jólesik

A függőségben persze az is szerepet játszik, hogy mit gondolunk magunkról, illetve mi határozza meg az identitásunkat. És mivel az identitásunk megőrzése alapvető fontosságú számunkra, a viselkedésünk és a szokásaink óhatatlanul az identitásunk megerősítését fogják szolgálni. Ez akkor is így van, ha például az önmagunkról alkotott képet az határozza meg leginkább, hogy szerencsétlennek tartjuk magunkat.

Ha szerencsétlennek tekintjük magunkat, úgy is fogunk cselekedni, hogy szerencsétlenek maradjunk. Ha ugyanis egy negatív élmény annyira mélyén érintett bennünket, hogy alapvetően meghatározza a magunkról alkotott véleményünket, akkor azt az élményt minél többször meg akarjuk majd tapasztalni annak érdekében, hogy megóvhassuk az identitásunkat. A függőség pedig kiváló arra, hogy az ember rendszeresen megbizonyosodjon arról, hogy milyen szerencsétlen is (például amikor újra meg újra visszaesik). A negatív identitás tehát állandó megerősítést kap, és így fennmarad.

Bármilyen furcsa, a tudata alatt minden egyes emberben érvényesül ez a mechanizmus valamilyen formában.

Gondolkodj el ezeken egy kicsit!

Te milyen űrt próbálsz betölteni magadban, és milyen énképet próbálsz megerősíteni, amikor az alkoholt vagy a drogokat választod?