Öt dolog, amit a szenvedélybetegséggel kapcsolatos néhány tévhitről tudni érdemes

  1. Ha egy szenvedélybeteget megjutalmazunk, azzal csak módot teremtünk arra, hogy fenntartsa alkohol- vagy szerfogyasztási szokásait.

    Ha a szenvedélybeteg rokonunkat megdicsérjük, vagy kimutatjuk felé a szeretetünket minden olyan alkalommal, amikor valamilyen egészséges (azaz alkohol- vagy szerfogyasztással nem járó) tevékenységet végez, akkor azzal gyakorlatilag még élvezetesebbé tesszük számára azt, amit csinál, és a kedvességünkkel növeljük annak az esélyét, hogy az illető az adott tevékenységet rendszeresen gyakorolja, illetve pozitív szokássá formálja. Ezzel a fajta jutalmazással tehát módot teremtünk arra, hogy a szenvedélybeteg egészséges szokásokat alakítson ki magának; miközben a jutalmakat tudatosan megvonjuk az illetőtől minden olyan esetben, amikor alkoholt vagy valamilyen szert fogyaszt.
  2. Ha egy szenvedélybeteg nem esik – teljesen – szét, nem is fogja kezeltetni magát, úgyhogy amíg többé-kevésbé boldogulni tud az életben, addig teljesen felesleges arra ösztönöznünk, hogy vegye igénybe szakember segítségét.

    A szenvedélybetegek általában akkor kezdik el kezeltetni magunkat, amikor tudatosul bennünk, hogy az alkoholfogyasztás vagy a szerhasználat hátrányai túlsúlyban vannak az alkohol vagy a különböző szerek fogyasztásának előnyeivel szemben. A kutatások pedig azt mutatják, hogy a szenvedélybeteg hozzátartozói nagyon is sokat tehetnek annak érdekében, hogy az illető több hátrányát, mint előnyét lássa a káros szokásainak, és megfelelő okokat találjon arra, hogy leálljon az alkohol- vagy szerfogyasztással. Ebben az összefüggésben nagy segítséget jelenthet például az, ha a szenvedélybeteg hozzátartozójaként gondoskodni tudunk arról, hogy a józan tevékenységek kellemesebbek legyenek az illető számára, mint az alkohol- és szerfogyasztáshoz társuló élményei. Ennek érdekében érdemes mindent megtennünk azért, hogy az illető számára élvezetes dolgokkal teljenek azok az órák, amelyeket józan állapotban velünk tölt; ha viszont nem józan az illető, inkább kerüljük a társaságát, hogy véletlenül se kapjon pozitív megerősítést tőlünk. Minél kevesebb pozitív élménnyel jár ugyanis számára az alkohol- vagy a szerfogyasztás, és minél több pozitív élmény társul a józanság állapotához, annál jobban veszít majd a vonzerejéből az alkoholos vagy a kábítószeres mámor. Nem arról van tehát szó, hogy konfrontatív módon nyaggatjuk vagy megfenyegetjük a szenvedélybeteget, akin segíteni szeretnénk, hanem – éppen ellenkezőleg – arra törekszünk, hogy pozitív módon valamilyen vonzó alternatívát kínáljunk számára. 
  3. A legtöbb szenvedélybeteget képtelenség megakadályozni abban, hogy igyon, vagy valamilyen szert fogyasszon.

    A CRAFT módszer alkalmazásával feltérképezhetjük a szenvedélybeteg hozzátartozónkra jellemző viselkedésmintákat, és megtalálhatjuk annak a módját, hogy hogyan segítsük elő az illető káros szokásainak megváltoztatását a lehető legmegfelelőbb módon. A különböző technikák elsajátítása révén ugyanis képesek leszünk időben felismerni azokat a tényezőket, amelyek egy adott helyzetben alkohol- vagy szerfogyasztásra késztetik a hozzátartozónkat, illetve fel tudjuk ismerni azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy az illető arra készül, hogy igyon vagy szert fogyasszon.
    Ha pedig megtörténik az alkohol vagy az adott szer elfogyasztása, akkor tudni fogjuk, hogy melyek azok a valószínűsíthető következmények, amelyeknek a megelőzése vagy kezelése érdekében érdemben tehetünk valamit, és bevethetjük a helyzet kezelésére szolgáló módszereket.
  4. Kegyetlenség hagyni, hogy a szenvedélybeteg hozzátartozónk kellemetlen helyzetekbe hozza magát.

    Az alkoholisták és a szerfüggők bizony sokszor kerülnek megalázó helyzetbe otthon és a munkahelyükön egyaránt, vagy akár nyilvános helyeken. Nekünk, hozzátartozóknak pedig nagyon nehéz tétlenül szemlélni, hogy hogyan csinál magából bolondot az, akit annyira szeretünk. Ennek ellenére fontos tisztában lennünk azzal, hogy ha a szenvedélybeteg rokonunkat igyekszünk a problémájával összefüggő valamennyi kellemetlenségtől megóvni, azzal nem feltétlenül segítünk neki, mivel ily módon sosem fog szembesülni saját viselkedésének negatív következményeivel, és továbbra is feljogosítva érezi majd magát arra, hogy alkoholistaként vagy szerfüggőként a szenvedélyének éljen. Éppen ezért érdemes hagynunk, hogy az illető megtapasztaljon bizonyos kellemetlenségeket, mert így lesz lehetősége magától felismerni a cselekedetei következményeit, és így alakulhat ki benne a késztetés arra, hogy kezeltesse magát. Minden olyan esetben azonban, amikor a szenvedélybeteg viselkedése veszélyt jelent önmagára vagy másokra nézve, természetesen időben be kell avatkoznunk.
  5. Ha a szenvedélybeteg hozzátartozónk belegyezik, hogy kezelteti magát, nincs további teendőnk.

    Azután, hogy egy szenvedélybeteg beleegyezik a kezelésbe, még nagyon sok dolog történhet, mielőtt ténylegesen eljut egy szakemberhez, ha közben meg nem gondolja magát. Éppen ezért hozzátartozóként nekünk ilyenkor elsősorban az a feladatunk, hogy haladéktalanul találjunk egy olyan szakembert, aki egy-két napon belül hajlandó fogadni a segítségre szoruló rokonunkat. Ha pedig sikeresen megtörténik a kezelésbevétel, folyamatos támogatást kell nyújtanunk az illetőnek, hogy a terápiás folyamatot semmi se hátráltassa, és szerettünk ténylegesen lehetőséget kapjon egy egészségesebb és boldogabb életre, illetve arra, hogy újra megtalálja a helyét a családban.



<< Vissza az előző oldalra