Mélyinterjú Dudits Dénessel, a nehezen leszokók tanácsadójával


Olvass bele! - Részletek a könyvből

„Az élet egy nagy áruház, tele polcokkal, amelyeken áruk vannak. Nem kell mindent levenni a polcról, mert nem fér bele minden a kosárba. Amikor fizikai valójában is bemegyek egy áruházba, ott sem veszek meg mindent. Vannak olyan polcok, amelyek kívül esnek a látókörömön, és eleve el is kerülöm őket. Pontosan így vagyok az alkohollal és a droggal is. Ott a lehetőség, hogy éljek velük, de nem veszem le őket a polcról. Számomra a józanság elvi kérdés. Ha egyszer eldöntöttem, hogy ezt az utat választom, akkor többé nem gondolkodom a máskéntről. Nem teszem fel magamnak a kérdést, hogy ezt vagy azt megihatom vagy elszívhatom-e.”

Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy leszokjon. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy kiálljon a világ elé. És még nagyobb bátorság kellett ahhoz, hogy a zászlajára tűzze a jelmondatot: „Szeretném, ha a józanság divat lenne Magyarországon, és nem használnának tudatmódosító szereket az emberek.”

Azt hiszem, nem nagyon láttam még nála elszántabb embert. Minden percben azon gondolkodik, hogyan tegyen rendet ebben a zűrzavaros világban. Ha valaki képes arra, hogy leszoktassa, majd a helyes irányba terelje a függőket, akkor ő az. 19 éve foglalkozik szenvedélybetegekkel. Csak az elmúlt három évben több mint kétszázötven embernek segített abban, hogy megszabaduljon a függőségétől. Ki másra bíznánk a szerettünket, ha nem egy olyan emberre, aki végigjárta a maga Caminoját a témában. Aki egyenesen a pokolban edződött – majd döntött, nem ilyen életet szán magának. Ma három gyermek büszke édesapja, szerető és gondoskodó férj, és nem utolsó sorban megállíthatatlan józanság-harcos. Dudits Dénest épp az teszi hitelessé, hogy nem csupán könyvekből tanulta a segítő szakmát: először saját súlyos drog- és alkoholfüggőségétől szabadult meg. Majd ő lett a nehezen leszokók tanácsadója. Kinek a gondjaira bíznánk a hozzánk tartozó függőt, ha nem rá? Ő rá, aki pontosan tudja, mire gondol akkor, amikor azt állítja, leszokni a világ legegyszerűbb dolga – abban az esetben, ha valaki ismeri azokat a technikákat, praktikákat, amelyek meggyorsítják a folyamatot. Márpedig ő ismeri.

Sándor András
Megrendelem


„A VILÁG LEGJOBB DOLGA SZEMBENÉZNI ÖNMAGUNKKAL”

Ezt a beszélgetést azoknak szánjuk, akik éppen útvesztőben vannak. Az útvesztőből való kijövetelhez pedig te magad mutatsz irányt, aki misszióként tekintesz a segítésre.

– Immáron két évtizede foglalkozom ezzel. 20 éve álltam le a heroinról, és rá egy évre a segítő pályára léptem.

A függőségek, amelyekkel hozzád fordulnak, egytől egyig lelki eredetűek?

– Alapvetően igen. Ugyanakkor nem minden esetben kell mély traumákat keresni a függőség hátterében. Gyakran előfordul, hogy azok, akik alapvetően élvezeti céllal fogyasztanak alkoholt vagy drogokat, idővel „csak úgy” beleragadnak; majd később jön a fájdalom, önértékelési zavarokkal, meg a bizonytalanság, a kirekesztettség érzésével, ami aztán elmélyíti a függőséget.

Megnyilatkozásaidban olyan témákat feszegetsz, amelyek mindannyiunkat érintenek, még akkor is, ha nem valljuk be, mert ciki.

– És tudod, mi a furcsa? Ezek nemcsak Magyarországon, hanem máshol is tabutémának számítanak. Például azt gondolnánk, hogy Amerikában nem ciki a függőségről beszélni, és mégis. Sőt, bármilyen irodalmat olvasok arról, hogy mi történik a nagyvilágban, azt látom, mindenhol ciki. A függőség, a fájdalom, a szégyen, a bűntudat és a harag tabunak számítanak. Az ember ezeket nem akarja kiteregetni, sokszor még önmagának sem. Talán épp amiatt válnak ezek cikivé, mert az ember nem akar szembesülni velük, a valósággal.

Önmagadat tükör elé állítani a legnehezebb feladat.

– Annak tűnhet, de nem az! Az ügyfeleimnek is azt tanítom (és nagyon kérlek, hogy nagybetűkkel írd le a következő mondatot, hogy még hangsúlyosabb legyen), hogy: A VILÁG LEGJOBB DOLGA SZEMBENÉZNI ÖNMAGUNKKAL! Abból tudunk a legtöbbet tanulni.

Megrendelem